Adatkezelési tájékoztató

Az adatkezelési tájékoztató célja

Vasárnapi Merőkanál Egyesület (cím: 2000 Szentendre, Fehérvíz utca 16. fszt. 1., a továbbiakban: szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.
Jelen adatkezelési tájékoztató az alábbi domain-ekre és azok aldomain-jeire terjed ki: vasarnapimerokanal.hu
Adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a https://vasarnapimerokanal.hu/adatkezelesi-tajekoztato címen.
Az adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori módosítására. A változásokról az érintettek kellő időben tájékoztatásra kerülnek. Amennyiben kérdése lenne jelen közleményhez kapcsolódóan, kérjük, írja meg és megválaszoljuk kérdését. Adatkezelő elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

Az adatkezelő adatai

Amennyiben felkeresné az egyesületet, az adatvedelem@vasarnapimerokanal.hu elérhetőségen léphet kapcsolatba az adatkezelővel.
Név: Vasárnapi Merőkanál Egyesület
Székhely: 2000 Szentendre, Fehérvíz utca 16. fszt. 1.
Adószám: 19327310-1-13
Telefonszám: nincs
E-mail: adatvedelem@vasarnapimerokanal.hu

Adatvédelmi tisztviselő

Adatkezelő nem végez olyan tevékenységet, mely indokolttá tenné adatvédelmi tisztviselő kijelölését.

Technikai adatok

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Az adatkezelés helye: az Adatkezelő által pro bono, azaz ingyenes használati engedéllyel rendelkező bérelt szerveren (Európai Unió területén). Az adatkezelő adatfeldolgozót vesz igénybe az adatok tárolásához.
Adatfeldolgozó: az adatkezelő internetes felületének pro bono tárhelyszolgáltatója: drip.hu – Kubatovics Áron e.v. (2000 Szentendre, Római temető u. 14.).

Az adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.
Az adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
Az adatkezelő az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Általános adatkezelési irányelvek, adatkezelés neve, felhasználása és jogalap

Az adatkezelő tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, jogos érdeken, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson és jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. Felhívjuk az adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Az adatkezelési alapelveink összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal: 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.); Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR); 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.); 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.); 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.).

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://vasarnapimerokanal.hu.
Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából.
Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.

Média

Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Sütik

Ha hozzászólást írunk a honlapon, a megadott nevet, e-mail és honlap címet sütikben eltároljuk. A tárolás a kényelmi célokat szolgál azért, így a következő hozzászóláskor ezeket a mező adatokat nem kell kitölteni. A sütik lejárati ideje egy év.
Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Tehát a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.
A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület képernyő opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az „Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.
Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

A cookie kezelés jogalapja

A cookie kezelés jogalapja a weboldal látogatójának hozzájárulása, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet (továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) 2. Fejezet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján. Amennyiben nem fogadja el a cookie-k használatát, a weboldal néhány funkciója esetleg nem megfelelően fog működni a használat során, illetve előfordulhat, hogy bizonyos funkciók hibásan működnek. A cookie-k törléséről bővebb információt a gyakoribb böngészők tekintetében az alábbi linkeken találhat:

  • Firefox: Weboldalak által elhelyezett sütik törlése a számítógépről
  • Chrome: Clear cache & cookies
  • Safari: Manage cookies and website data in Safari on Mac

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.
Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat

Ha jelszó visszaállítást kér, akkor az IP-címet a visszaállító e-mail tartalmazni fogja.

Adatkezelésünk során különböző adatfeldolgozók szolgáltatásait vesszük igénybe, amelyek az Ön személyes adatait a GDPR 28. cikkében előírt követelményeknek megfelelően, kizárólag a mi utasításaink szerint kezelik, és ezekre az adatokra semmilyen igényt nem tartanak. Az adatfeldolgozóink GDPR megfelelését ellenőrizzük és csak azokat vonjuk be, akik megfelelnek a törvényileg előírt adatkezelési feltételeknek.

Facebook

Weboldalaink a facebook.com közösségi médiahálózat beágyazott beépülő moduljait („plug-in-jeit”) is tartalmazhatják. A beépülő modul továbbítja a szolgáltató felé, hogy ön mely weboldalainkat nyitotta meg. Ha weboldalunk böngészése közben be van jelentkezve Facebook felhasználói fiókjába, a szolgáltató össze tudja vetni az önt érdeklő (azaz az ön által elért) információkat a felhasználói fiókjával. A beépülő modulok funkcióinak használata esetén (például kattintás a „Like” gombra, hozzászólás) a böngésző ezt az információt is közvetlenül a szolgáltatónak továbbítja megőrzésre.

Az adatok Facebook általi gyűjtéséről és felhasználásáról, valamint a fenti adatkezeléssel kapcsolatban az önt megillető jogokról és rendelkezésre álló lehetőségekről a szolgáltató adatvédelmi tájékoztatójában találhat további tudnivalókat: http://www.facebook.com/policy.php

Amennyiben el kívánja kerülni, hogy a Facebook összekapcsolja weboldalunk felkeresését az ezeknél a szolgáltatóknál lévő felhasználói fiókjával, weboldalaink megnyitását megelőzően ki kell jelentkeznie az adott felhasználói fiókból.

Facebook-Pixel, Custom Audiences és Facebook Conversion

A Pixel által a weboldal használatáról található információk (pl. információ a megtekintett termékekről) önnek abban segítenek, hogy a Facebook fiókjába belépést követően, a Facebook-ot olvasva jobban az ön személyére szabott hirdetések jelenjenek meg.

A Facebook-Pixel segítségével egyrészt a Facebook meghatározhatja a hirdetések megjelenítésének célcsoportját (az úgynevezett „Facebook-Ads”) az online ajánlatunk látogatóinak. Ennek megfelelően a Facebook Pixel segítségével megjelenítjük a Facebook hirdetéseket. Ebben az esetben a Facebook hirdetéseket csak azoknak a felhasználóknak küld, akik érdeklődést mutatnak az online ajánlataink iránt (pl. érdeklődés bizonyos témákban), és amelyeket így tehát továbbítunk a Facebook úgynevezett „Egyéni közönségének”). A Facebook pixel segítségével meg tudunk győződni arról, hogy Facebook-hirdetéseink összhangban vannak a felhasználók potenciális érdeklődésével, és nem bosszantóak. Továbbá a Facebook-Pixel segítségével nyomon követhetjük a Facebook hirdetések hatékonyságát statisztikai és piackutatási célok esetén is, amelyben látható, hogy a felhasználót átirányították-e a weboldalunkra a Facebook-hirdetésre való kattintás után (úgynevezett „Conversion“).

A Facebook Pixelről és annak működéséről részletes információkért látogasson el a Facebook súgójába: https://www.facebook.com/business/help/651294705016616 .

Adatfeldolgozó: Facebook Inc., 1 Hacker Way, Menlo Park, CA 94025, USA, vagy EU-ban Facebook Ireland Ltd., 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland.

A Facebook a Privacy Shield Megállapodás szerint hitelesített, amely garantálja az európai adatvédelmi jogszabályok betartását ( https://www.privacyshield.gov/participant?id=a2zt0000000GnywAAC&status=Active ).

Ön kifogásolhatja a Facebook Pixel használatát és az adatok felhasználását a Facebook hirdetések megjelenítéséhez. A Facebookon megjelenített hirdetések típusainak meghatározásához a Facebook által létrehozott oldalra léphet, és követheti a használati alapú hirdetési beállítások utasításait: https://www.facebook.com/settings?tab=ads . A beállítások függetlenek a platformtól, azaz minden eszközön, például asztali számítógépen vagy mobileszközön is alkalmazhatóak.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználónevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hova küldjük el az adataid

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

Tájékoztatáshoz való jog

Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga;
  • a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  • az adatforrásokra vonatkozó információ;Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az érintett kérheti Adatkezelő által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat. Ez az adatvedelem@vasarnapimerokanal.hu -ra küldött emaillel kérheti.

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:
  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  • a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  • a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja az adatvedelem@vasarnapimerokanal.hu -ra küldött emaillel.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: https://www.naih.hu/

Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.